Egy közel-keleti ország tragédiája

                   Avagy néhány szó a szíriai felkelőkről

   A szíriai polgárháború már több mint másfél éve tart, rendületlenül. A nemzetközi közvélemény hatalmas felháborodással beszél a kormánypárti Sabiha milícia által elkövetett vérengzésekről, a kormányerők által alkalmazott brutalitásról, mely sajnos leginkább a civil lakosságot sújtja (mint lenni szokott), a felkelők hibáiról beszélni azonban rendre elfelejtkeznek. Még a nyugati média is csak néha, egy - egy nyúlfarknyi hírben emlékezik meg az általuk elkövetett háborús bűnökről.

  Pedig bőven lenne miről beszélni; a Szabad Szíriai Hadsereg és a többi lázadó csoportosulásnak köszönhetően is gyakran éri atrocitás a civilek egy részét, sőt a felkelők esetleges győzelme súlyos biztonságpolitikai veszélyeket rejt magában, melyet a nyugati nagyhatalmaknak nem szabadna szem elől téveszteni. Izrael lassan kezd ráeszmélni, hogy a felkelők hallgatólagos támogatásával nagy hibát vétett, mint Ehud Barak védelmi miniszter mondta: "Amiről azt gondoltuk arab tavasz, lassan zöld iszlám télként tárul fel előttünk."

  Mindenekelőtt érdemes feltenni a kérdést: kik is azok a szíriai felkelők? Valóban hazájukért meghaló bátor lázadók, vagy egy jövendőbeli sötét kor letéteményesei? 

  Elsőként érdemes megemlíteni, hogy amikor a szíriai felkelőkről beszélünk, nem egy egymással maradéktalanul együttműködő, harcos brigádról van szó, hanem sok különálló lázadó csoportosulásról, melyek közül kiemelkedik a hadseregből dezertált Rijád el-Aszad repülős ezredes által alapított al-Dzsájsz al-Szurri al-Hur, azaz a Szabad Szíriai Hadsereg. A nyugati nemzetközi képviseletek jelenleg ezt a csoportosulást tekintik a lázadók fő katonai képviseletének, míg a Szíriai Nemzeti Tanácsot a fő politikai képviselőnek (mivel ilyen nemzeti tanácsból is a kezdet kezdetén legkevesebb tíz darab volt). 

  A Szabad Szíriai Hadsereg kétségtelenül a legkomolyabban vehető a lázadó csoportosulások közül, tagjai eredetileg főként dezertált, reguláris katonák voltak, a konfliktus eszkalálódását követően azonban egyre radikálisabb eszközökhöz folyamodtak: autóba rejtett pokolgépekkel küldték Allah-hoz a kormány támogatóinak egy részét, majd 2012 júliusában vállalták a felelősséget egy öngyilkos merényletért, mely az Aszad-rezsim három kulcsfontosságú emberének halálát okozta. Holott az ENSZ korábban mindig erélyesen elítélte az efféle eszközök alkalmazását, ezúttal erre nem került sor, mintha a "jó cél" érdekében bármit be lehetne vetni. 

  Egy másik dolog melyet érdemes megjegyezni, hogy mind az SZSZH, mind a többi lázadó csoportosulás körében nagy számban harcolnak szomszédos arab országokból érkezett szunnita harcosok (Szaúd-Arábiából és Jordániából kapott fegyverekkel), melyek erőteljes dzsihádista szemlélettel rendelkeznek és szinte biztosra vehető kapcsolatuk az Al-Kaida terrorszervezettel, már csak azért is, mert 2012 februárjában éppenséggel a szervezet legfőbb vezetője, Ajman az-Zavahiri szólította fel arab "testvéreit a világ minden tájáról", hogy harcoljanak Bassár el-Aszad "bűnös rezsimje" ellen. Az erős Al-Kaidás hatást támaszthatja alá a robbantásos merényletek megszaporodása is (2011. decembere óta). Ezeknek egy részét az ENSZ főtitkár is elítélte (de csak melyeket az SZSZH nem vállalt fel).

  A szíriai felkelők egy része súlyos veszélyt jelent az ország vallási kisebbségeire nézve is. A kizárólag szunnita lázadók dühének mindenekelőtt a síita alavita kisebbség érzi a súlyát, melynek köréből származik Bassár el-Aszad elnök a szíriai politikai elit nagy részével egyetemben, így a lázadók többsége kollektíven őket is bűnösnek tekinti. Érdemes megjegyezni, hogy egy, általánosságban a kormányerőknek tulajdonított decemberi homszi mészárlásban 27 alavita személy vesztette életét. A kormány az SZSZH-t vádolta meg a vérengzéssel, talán nem is alaptalanul.

  A szélsőségesebb szíriai lázadók kiirtási listáján a második helyet a helybeli keresztények foglalják el, ugyanis őket szintén az Aszad-rezsim alapköveinek tekintik, mivel több keresztény is töltött be fontos állami beosztást az aszadok uralma alatt. Mint ismeretes kezdetben a keresztények egy jelentős része is csatlakozott a rendszerellenes megmozdulásokhoz, mikor azonban a tüntető tömegben olyan transzparensek jelentek meg, melyek az alaviták és keresztények lemészárlására buzdították az ellenzékieket, valamint egyes lázadó harcosok papi stólában, kettétört kereszttel a kezükben fotózkodtak, úgy ítélték meg, hogy inkább megmaradnak a számukra biztonságosabb Aszad rezsim oldalán, mely minden hibái mellett is biztosította számukra a szabad vallásgyakorlást.

  A háború egyedüli haszonélvezői az ország északi részén élő kurdok, melyek a konfliktust kihasználva 365 települést vontak fennhatóságuk alá (fegyveres erővel), valamint Aleppó Sejk Masszud nevű negyedét. A kurd felkelés az általános rendszerellenes felkelés kimenetelétől függetlenül Szíria történetében egy új fejezetet nyithat, mely vagy az ország szétesését, vagy az észak-iraki példához hasonlóan török katonai intervenciókat vonhat maga után.

  A fenti példákkal próbáltam illusztrálni, hogy a felkelők teljes körű győzelme valódi katasztrófa lenne mind Szíria, mind az egész közel-keleti térség számára. A megkezdett folyamatot azonban nem lehet megállítani, viszont átmeneti megoldást lehet találni. A legjobb példa erre Jemen, ahol az országot 30 éve uraló Ali Abdullah Szálehet (miután egy, a fővárosban vívott csatában súlyosan megsebesítették a lázadó harcosok) önkéntes száműzetésbe küldték, helyét pedig addigi alelnöke, Abbed Rabbo Manszúr Hádi vette át, míg az ellenzék képviselőit szintén bevették a kormányba, miniszterelnöknek Mohamed Bászindva ellenzéki vezetőt téve meg. 

  A szíriai helyzet rendezésére azonban van negatív példa is: a tavalyi líbiai polgárháború alatt az ellenzéki harcosok teljeskörű győzelmet arattak, a Kadhafi-rezsim támogatóit pedig részben kivégezték, részben félreállították. A már meglévő hatalmi struktúra teljes felborítása azonban káoszt vont maga után: a reguláris hadsereg megszűnésének következtében felfegyverzett törzsi harcosok garázdálkodtak az ország területén, míg jelentős módon megnőtt a szélsőséges iszlamisták befolyása is, ez legvéresebb módon a bengázi amerikai nagykövetség ellen végrehajtott támadásban került felszínre, ahol életét vesztette az amerikai nagykövet és egy nagykövetségi alkalmazott. 

  Szíria esetében a hatalmi viszonyok radikális átrendeződése súlyos veszélyeket rejt magában, de bízzunk benne, hogy a nagyhatalmak időben felismerik ezen veszélyeket és önös külpolitikai céljaikat félretéve találnak egy megfelelő megoldást a helyzet rendezésére, anélkül  hogy még a jelenleginél is jobban vérbe borítanák a Közel-Keletet.

  Az iszlám terrorizmus veszélyeire való emlékeztetésként: